Google Cloud Spanner beta

A Google elérhetővé tette a saját maga által is használt adatbázis-kezelőt.

Ez egy relációs adatbázis, SQL-lel kezelhető, miközben globálisan elosztott felépítése van. Látszólag ellentmond ez a kettő egymásnak, mert mi történik, ha az adat, amit szeretnénk, nem csak másik szerveren, hanem akár másik adatközpontban is van?

Kicsit lassúvá válna az életünk, miközben pont az egyik fő pont a sebesség.

A Brewer-elmélet (CAP) alapján egy adatbázis-rendszer lehet konzisztens (C), rendelkezhet jó rendelkezésre állással (A) és lehet partíció-tűrő (P). De mint az olcsó-jó-gyors szentháromságból, itt is csak kettőt választhatunk! Nincs CAP, csak CA vagy CP (az AP-nek meg nincs sok értelme).

A Google szerint ez egy olyan CP rendszer, ami tekinthető CA-nak. Ezt azzal indokolják, hogy házon belül már jó ideje használják, pontosan tudják, mik a korlátai, és rásegítenek azzal, hogy az adatközpontjaik között közvetlen vonal van, nem a publikus neten keresztül kommunikálnak.

Természetesen elérhető a Google Cloud-platform részeként, majd szakítok rá időt, hogy megnézzem.