Új Management Studio

A 2017-es SQL-lel természetesen jött egy új Management Studio is.

Két dolgot emeltek ki a bejelentésben: az új flat file importot és az XEvent Profilert.

Az első mondhatni egyszerű mint a faék. Már eddig is lehetett sima szöveges állományokat beimportálni, de az kicsit nehézkes volt. Kérdezett ezt-azt és el tudta bonyolítani a dolgokat. Az új változat viszont automatikusan felismer, amit csak tud, és az alapján felajánlja, mi lenne a beolvasandó állományból.

Ez szép és jó, de tudjuk, hogy az ilyeneknek meg pont a túl kevés beállítás lehet a rákfenéje. Az biztos, hogy egyszerűbb, de majd huzamosabb használat után derül ki, hogy az automatizmusa mennyire hasznos és mennyire nyűgös.

Az XEvent Profiler szintén ezeken a vizeken evez: megpróbálja az event kukkolást egyszerűbbé tenni.

Tegye fel a kezét, akinek nem tetszett, hogy az SQL Server Profiler tool eltűnt az SQL csomagból, és csak extended events segítségével láthattunk, mi folyik a szerveren! Körülnéztem, sok kezet láttam.

Tehát ez visszahozza az SQL Server Profiler használatának egyszerűségét az extended eventek világába. Kapunk egy szép új GUI-t, amin nézegethetjük, min dolgozik éppen a szerverünk, vagy mi történik éppen rajta.

A bővebb használatról annyit, hogy SSMS-ben van egy új node a szervernél, a meglepetésszerű XE Profiler névvel. Ebben két alnode van: standard (minden) és T-SQL (csak SQL statementek), valamelyikre duplakatt, és már látjuk is a listát.

Az eredeti Profilerhez is kellett, és ehhez is kell az alter trace jogosultság, hogy ne futtassa boldog-boldogtalan, mert azért ez erőforrás-igényes. Régebbi szervereken is használható, de igazából 2008-tól van értelme, mert ott vezették be az extended eventeket.

A studio letölthető külön is, nem kell a teljes SQL 2017 pakkot a magadévá tenned, hogy használni tudd.